Hihetetlen! Ez komolyan Márk! És… az Egerszegi csaj… Kézenfogva… Kornél odaköszönt nekik, ők meg vissza, de csak Kornélnak… Wááá! Mennyire hülyék! Vagyis én vagyok az idióta… Mi a fenéért zavar annyira?
- Na, hol is hagytuk abba? – kérdezte Kornél.
- Ott, hogy lesz a buli… - válaszolt Laura szinte súgva, mintha nem szeretné, hogy a mellettünk elhaladó “párocska” meghallja.
- Aha… - csatlakoztam még mindig őket bámulva.
- Rita! Ne mondd, hogy nem tudtad, hogy ezek járnak! – röhögött Kornél.
- Hát… Igazat megvallva…
- Hogyhogy? Hiszen nem azt mondtad, hogy…
- Ne folytasd! Éppen azért, amit meséltem. De nem érdekel.
- Nem úgy tűntél… - mormogta Laura.
- Te meg csitt! Ugyanúgy bámultál, mint Rita.
Erre sem tudtunk mit mondani. Mivel jött a busz. Remélem Gáborral nem lesznek gondok… De Márk? Otthon azon gondolkodtam… Tudom, hogy nem beszélünk, de egy átlagos fiú direkt azért is dicsekedett volna egy új csajjal… Meg szeretett volna kímélni? Azt aztán nem… Nem elég a sok gond Gábor körül?
Március 6, kedd
Még mindig semmi. Jah, majd elfelejtettem! Lau beszélt Gáborral, aki azt mondta, hogy nincs senkije, – mármint Laurán kívül – de szakítani akar vele. Ez volt vasárnap, és Laura rögtön eljött hozzánk siránkozni. Nah, jó, nem csodálom, de olyan rossz érzésem volt, olyan belső érzés… Utáltam magam, és még most is utálom magam, hiszen Gábor miattam szakított Lauval. De hiszen azt mondta, hogy nem is akart vele járni! Mégis kb. 3 hétig együtt voltak. Hogyan bírta ezt mindkét fél… Szerintem, nem azért, de nem illettek össze végképp. Jó, jó, nekem semmi beleszólásom, főleg, ha így, miattam szenved vagy szenvedett talán mindkettő. Elég volt. Nekem is végleg végeznem kéne Gáborral. De most nem lehet. Laura azóta állandóan rám van tapadva, mindenhóvá mászik utánam… De valahogy meg kell oldanom.
Március 7, szerda
Márk szülinpja. De még mindig nem szóltunk egymáshoz, esetleg, ha nagyon muszály volt. És ma már Gáborral is muszály beszélnem.
…
- Helló! Ráérsz egy kicsit? – kérdem Gábort a nagyszünetben.
- Szió! Rád mindig van időm… J
- Ok, de sietnem kell, mert Lau rögtön keresni fog. Szóval… Nehezen esik, de el kell mondanom… Nagyon megbántottad Laurát, és ezzel, gondolom érted, engem is!
- De… én nem értem…
- Nem? Tudod, én együttérzek a barátaimmal és ezért szeretném, ha örökre békén hagynál. Már egyszer dobtalak, megtehetem ma is. Szal szállj le rólam, végleg!
Gábor meghökkenve nézett a szemebe, komolyan gondolom-e. Aztán elfordult. Mivel rájött, én nem vicceltem.
- Ha annyira zavarlak, miért jöttünk össze másodszor is? – szólt a felém intézett kérdés.
- Csak… Nem voltam jó kedvemben! És te megvigasztaltál. De már jobb, kössz. – tudom, ez kicsit, sőt nagyon gonosznak tűnt, és igazából jobban is elmondhattam volna… De nem. Azt akarom, hogy végleg megértse, ez így nem mehet tovább. Azzal faképnél hagytam.
Március 9, péntek
Jah, az emlegetett buli napja… Kár, hogy én nem leszek ott! Pedig emlékszem, milyen jó volt a 14. szülinapja! Jó sokan voltunk, mindenki jól érezte magát (és akkor még alkohol sem kellett hozzá). És tudom, hogy pont az a nap volt első találkozásunk 10. évfordulója! Fúúú, de régen volt… De komi! Azóta ő a legjobb barátom. Vagyis remélem, hogy nem csak volt… L
…
Eldöntöttem, hogy a szünetben odamegyek hozzá, és tisztázzuk a dolgokat. Nem érdekel, hogy Zsani is ott lesz! Ha kell, végighallgat egy veszekedést. Az sem érdekel. Meg az sem, hogy Egerszegi néni segítségével egész Közép – Európa tudni fogja, amit mondtam. Nem izgat és kész.
…
- Helló, Márk! Van egy kis időd beszélni velem? Ha nem, én azt is megértem…
- Nah, mondjad!
- Ok. Szóval csak annyit szerettem volna, hogy sajnálom, hogy ekkora semmiség miatt kell vitáznunk; és talán már nem is akarsz velem beszélni, csodálom, hogy nem küldtél a jó fenébe, szal csak szeretném tudni, hogy most akkor mi van, meg minden… - hadartam. Talán még gyorsabban, mint Lau szokott. Magam sem bírtam követni, amit mondtam. Hogyhogy Márk felfogta?
- Aha! Először is tudnod kéne, hogy nem semmiség miatt vitáztunk; másodszor, hogy Te kerültél engem; harmadszor, hogy nem én leszek az, aki elnézést kér, mert már megtettem, most neked kéne; három a magyar igaszság és egy a ráadás, tehát negyedszer, hogy ha szeretnél, eljöhetsz a bulimra, de ne miattam gyere!
Azzal elviharzott. Egy ideig még ott álltam, mire felfogtam, mi is történt. Nem miatta kéne mindenkinek mennie? Minek legyek ott, ha fel van rám csesződve? Laura nem lesz ott… de Kornél igen. Fuh, ez megnyugtat! J
Folytatás!
…
- Szerintem menj el, és kész. Ne vedd figyelembe Márkot, szórakozz! – mondta Lau, mikor felhívtam, hogy mit tegyek.
- De ez így nem megy! Hát az ő bulija lesz! És felköszöntés?
- Kezébe nyomod azt a rohadt könyvet, nyelsz valami italt és szórakozol! Értetted???
- Igen. Csakhogy ez így nem megy… Én nem vagyok Te!
- Ha az lennél, már rég járnál Márkkal. – ezt Laura olyan határozottsággal mondta, hogy még…
- Mi??? Már megint kezded?
- Én nem. Te kezdted.
- Nah jó, sokat segítettél, mondhatom! Pá!
- Sajnálom, magadnak kell segítened. Szia!
Ezzel letettem. Hogy lehet valaki ilyen értetlen? Ideges lettem. Felhívtam újból.
- Na? Mit akarsz még?
- Ha annyira oda vagy Márkért, gyere a bulijába, vagy csinálj, amit akarsz, engem nem izgat! Úgy sincs most senkid!
Most ő csapta le a telefont. Csak remélem nem kezdett el megint bőgni… Nem látta meg, hogy Gábor szart rá???
…
A buli nyolckor kezdődik, most pedig fél hét. Készüljek, vagy ne? Megkérdem nagyit, mi a véleménye…
- Nagyi? Kérdezhetnék valamit?
- Persze, Rituskám. Mi a baj?
- Csak tudod, amikor mesélted azt a történetet a fiúról, akivel nyáron dolgoztatok… Hát, tudod, utána – mint ajánlottad- elmentem Márkhoz.
- Gondoltam. – mosolyodott el nagyi.
- És akkor kiderült, már van barátnője. Tehát azóta nem békültünk ki. És most nem tudom, elmenjek- e hozzájuk az ünneplésre, vagy sem.
- Attól függ. Ott szeretnél lenni?
- Nem tudom. Azt mondta, menjek el, de ne foglalkozzak vele.
- Akkor fogadd meg a tanácsom: Menj el, mivel igazából szeretné, hogy ott legyél, csak közben dühös. Az már a ti dolgotok, hogy miért vesztetek össze, de bármilyen erősnek is tűnnek a fiúk, sokszor tovább tart, amíg megbékélnek valamivel, mint nekünk, lányoknak. Külsőre talán úgy tűnik, nem érdekled, de igazából biztosan nem így van. Menj el, de ne foglalkozz vele. Vagy csak nagyon kicsit. Legyen meg neki, amit akart! Aztán úgyis megunja, és biztosan leszólít. Csak légy türelmes. – fú, nem is tudtam, hogy egy idős hölgy így gondolkodik…
- Tetszik az ötlet. Köszönöm, egyetlen drága nagyikám! – ügyesen megpusziltam.
- Szívesen, kicsim.
- Ja, és még valami! Mit vegyek fel?
…
Fél nyolc. Már egy ideje nem bírok magammal, ideges vagyok. Korábban menjek, pontosan, vagy később? Nagyi szerint korábban. Hát akkor még utoljára belenézek a folyosói tükörbe: kivarrott farmer, lila hosszú ujjú. Kabát nem kell hiszen csak a szomszédba megyek! Kilépek az ajtón és átsétálok az úton. Hátrafordulva látom, amit nagyi a bejárati ajtónknál áll és felfelé emelt hüvelykujjat mutat. Ilyet is tud? Mennyit dolgot nem tudok még nagyiról! J Megigazítom szabadon szálló sörényemet, leellenóőrzöm, nálam van- e az ajándékos táska, csengetek.
- Szia… Mégis eljöttél? – köszönt az ajtóban Márk.
- Látod. Beengedsz, vagy itt ácsorogjak?
- Attól függ, minek jöttél.
- Szórakozni, bulizni.
- Jó. – felelte és odébb állt. Ha azt mondtam volna, hogy miatta, tuti nem enged be!
- Én vagyok az első? – kérdeztem, mikor beléptem.
- A buli nyolckor kezdődik. Szóval igen.
Besétáltam a nappaliba, ahol már minden készen állt.
- Hol a szüleid? – kérdeztem, mivel a szoba üres volt.
- Nem lesznek itt. Elmentek.
- Értem… - mondtam zavartan, majd leültem, ölembe helyezve Kaufland- os tasimat.
- Kérsz valamit?
- Nem kössz, megvárom a többieket…
- Akkor én… megyek a szobámba.
- Ok.
Márk még az ajtónál viszafordult, aztán felsétált a lépcsőkön. Én csak ültem és reménykedtem, történik már valami, mert különben halálra unom magam egész este. Öt perc sem telt el, lépteket hallottam. Márk lejött, de a konyha felé vette az irányt, engem figyelembe se véve. Mivel bámuló szemek nélkül szeretném odaadni neki ajándékomat, úgy döntöttem, bemegyek a konyhába.
- Ööö… azért… felököszönthetlek, igaz?
- Nem bánom.
- Aaaakkor… - és nyújtom a kezem – Születésnapod alkalmából sok erőt, egészséget, minden jót kívánok… és… hogy sokáig boldog légy jelenlegi barátnőddel… – ezt oda kellett mondanom?! Most ki tudja, miket gondol rólam… Jah, és csak semmi puszi, mert annak rossz vége lesz! J
- Köszönöm.
- Várj! Hoztam ajándékot is, ha nem baj… Tudom, hogy nem szereted kicsomagolni az ajándékokat, hát csak így adom. – nyúlok a táskába és átadom azt a töri könyvet.
- Ezt is köszönöm. J
- Szívesen. Tetszik?
- Ez még nincs meg, szal… J Vagyis most már megvan! – szuper, legalább jobb lett a kedve… És nem hoztam fölösleges ajándékot… J Mi van, ha ez a megfelelő pillanat?
- Márk, de azért érdekelne, hogy most mi a helyzet… Mármint velünk. Te most haragszol rám, vagy mi?
- Hát… Féltem, hogy megkérded… Igazat? Magam sem tudom. De 100%, hogy nem haragszom. De akkor is… Inkább hagyjuk!
- Ok. – ezzel visszamentem a nappaliba. Jobb is lehetett volna. De legalább nem kellett átélnem újabb veszekedést.
…
Átültem ott olyan negyed órácskát, mialatt Márk fent volt. Végre megérkezett valaki. Méghozzá Kornél. Rögtön üdvözölt, meg minden. Beszélgettünk, majd Kornél azt mondta, fölmegy az ünnepeltért, mert nemsokára nyolc.
És igen! Jöttek a vendégek! Némelyiket nem is ismertem… De sikerült mindenkivel beszélni legalább pár mondat erejéig. Persze sütik, torta, chips-ek, üdítők, egyéb italok… J Egész jó volt. Zene, kártya, csevegés, tánc…
- Hé, Rita, jössz üvegezni? – kérdi az egyik csaj, asszem Ildikó. Vagyis inkább ordítja, mivel elég hangos a zene.
- Pééérsze, az jóóó… - szól a válasz.
Ha valaki nem tudná, mi az… Vagy másképp nevezi… Szóval: Minél több ember, annál jobb. Van több verziója, én azt írom le, amit mi játszottunk. Körbeülünk és veszünk egy üveget, amit pörgetni fogunk. A lényeg, hogy akire az üveg (illetve palack) szája (kupakja) mutat, annak teljesítenie kell egy feladatot, amit természetesen még pörgetés előtt mondunk ki, megegyezés alapján. Aki nem hajlandó megtenni, le kell vetnie magáról valmit (nálunk lehetett akár karkötő is XD).
Elsőnek Márk pörgetett. Azt találtuk ki, hogy akire mutat, annak fel kell állnia az asztal tetejére és táncolni. Persze már nem volt mindenki teljesen magánál, jó kedvünk volt. Hát az üveg Petire mutatott, egy beszari srácra. Nagyon szurkoltunk neki, mindenki éljenezte, mikor lemászott az asztalról.
- Ezt most visszakapod! – mondta Peti, közben mutatóujját Márk felé tartva. – Szerintem… Adjuk meg az alkalmat az ünnepeltnek – vigyorgott – talán… akire az üveg mutat, annak fogja Márk megkérni a kezét! – Az egész társaság röhögni kezdett, persze én is. J - De nem ám akárhogyan! – folytatta Peti – Le kell térdelned, beszélned kell neki arról, hogyan szereted, meg minden, és a végén tenni fel a kérdést, akár lány lesz, akár fiú. Ha nem teljesíted jól, valamit le kell venned!
- Ok, hisz csak játék… - szólt Márk. Peti megpörgette az üveget… Forog, forog… Még mindig forog…
Folytatás!
- Ajjaj… Már dél múlt… - súgtam álmosan, mikor ágyamból az faliórára néztem. Felkeltem, és elkezdődött a napom, pedig már a felét átaludtam… Közben azon gondolkodtam, mi is történt tegnap a bulin.
Elmentünk üvegezni, addig világos. Aztán amilyen “szerencsés” vagyok, épp rám mutatott, amikor Márknak meg kellett kérnie valaki kezét… Nemet mondhattam volna, levéve valamit magamról, de igazából nagyon is kíváncsi voltam, mit fog mondani, főleg, ha nekem mondja. Elég érdekes volt… Vagy inkább fura? Nem tudom. Hát ahogy kellett, szépen letérdelt elém, – nekem persze fel kellett állnom- a szemembe nézett, majd elmondta a szövegét. Olyan volt, mintha nem játékról lenne szó, amit az elején mesélt, mintha rólunk szól volna, csak átalakított formában, meseszerűen – a hercegnőről és a királyfiról szólt. Annyira meghatott az egész, hogy a végén már majdnem elsírtam magam. Nem igazán figyeltem arra, amit mondott, nem tudom most leírni. De szép volt.
És most ugrik a majom a vízbe! A többiek – persze már alkohol hatására is – elkezdték kiabálni, hogy: “Csókot! Csókot!”
Utálom az ilyet. Minek avatkoznak bele két ember dolgába? Mi közük ahhoz??? Hát… Tudom, nem volt a legjobb döntés, de egyszerűen szó nélkül ott hagytam őket, tovább szórakoztam, Márk nélkül. Úgysem akarta, hogy foglalkozzak vele! Le van szarva magasról, ki mit gondol, ki mit mond. Elvoltam a többi vendéggel, akik nem üvegeztek. Csakhogy hiába, Márk is abbahagyta a játékot. Odajött hozzám, mikor épp a “fantából” ittam.
- Te, figyu, én nem tehetek róla… Bocsi…
- Már mindegy. Megtehettem volna, hogy nemet mondok a feladatra. – közben hallottam, hogy a többiek már tovább játszanak.
- Épp valami csaj közelít felénk. – figyelmeztetett Márk.
- Sziasztok! – köszönt a lány, tollal a kezében, mintha az mikorfon lenne. – Mi újság? – kérdezte Márktól, odatartva neki a “mikorfont”.
- Semmi érdekes, épp a szülinapi bulimon vagy.
- Aha, emlékszem. És veled mizujs? – tartotta felém azt a béna tollat. – Még nem sírtad el magad?
Erre a mondatra látszólag is ideges lettem.
- Köszönjük a riportot, kedves Ági, de kérem ne feledje, az én bulimon van, ahol én éppen beszélni próbálnék a barátnőmmel, ha ön távozna, azt megköszönném, ahelyett, hogy kidobom innen.
- Ha úgy gondolja uram, távozhatok. – ezzel sarkon fordult és visszament a többi játékoshoz.
- Minden rendben? – fordult hozzám Márk és a szemembe nézett. Olyan jó érzés volt… J
- Köszi, hogy “megmentettél”… - mosolyogtam rá.
- Hozzak valamit? – kérdezte.
- Nem kössz.
- Nah, asszem én felmegyek a szobámba… És bocsi, hogy mikor jöttél, olyan szemét voltam…
- Elfelejteve!
- Tényleg, nem jössz? – intett fejével a lépcsők felé.
Én csak bólintottam és követtem. Már nagyon jól ismerem itt a járást… J Mikor mentünk fel, nem tudom direkt-e vagy véletlenül, de a kezemhez ért, mintha meg akarta fogni. De aztán megijedt, és kicsit távolabb tőlem folytatta útját…
Mikor kinyitottuk a szoba ajtaját, azt hittem, ott helyben összeesek!
Folytatás!
Március 10, szombat
Egy lány feküdt az ágyon, úgy nézett ki, mint egy halott! Márk rögtön odarohant hozzá, nézte, lélegzik- e még, hát kiderült, hogy igen, de nem úgy tűnt, hogy alszik. Én csak álltam az ajtóban, nem tudtam ijedségemben mit tenni. Márk szólt, hogy hívjam a mentőket. Úgy is tettem. Pár perc elteltével hallani lehetett a szirénát, minden vendég csodálkozott, mi történt itt.
Hát igen. A lány – mint kiderült – nem volt hivatalos a buliba. Elvitték a kórházba, de még nem tudom, mi van vele. Talán túlzottan bepiált… Szóval ez volt tegnap. Ma pedig már sikerült elkészülnöm az ebédhez. Pedig nem is volt mikor reggeliznem! J Aztán nem is történt semmi érdekes. Vártam, hogy Márk felhív, vayg átjön, tud-e valamit a csajról, de nem. Egész napom unalmas vol. Tévéztem, jah, meg kimentem egy kicsit sétálni, mert jó idő volt. Hát találkoztam Laurával és elmondam neki, mi is volt a bulin. Ő is elmondta, hogy mit csinált, persze semmi különöset! J Aztán ő is a maga irányába indult, én is haza.
AJÁNLOM AZ OLDALT
