Most akkor mi van?
- Hát tudod, annak megvan a maga oka… - kezdte Laura mondanivalóját. – Tegnap Márk délután itt maradt a suliban és nem tudom miért, de úgy hallottam, hogy elég szarul érezte magát… Szóval el volt keseredve. Nem tudom biztosra, csak hallottam, mert nem voltam itt! Na és hogy ok nélkül felpofozta Annust. Nem hiszem, hogy ilyet tenne, de mindenki azt állítja…
- Márk? Nem bántana semmilyen csajt, még Annust sem…
- Annus rögtön elment árulkodni valamelyik tanárnak, aki az igazgatóhoz vitte őket. Annus elmondta a sztorit, de Márk nem szólalt meg. Idegesnek látszott, talán azért hittek a csajnak… Meg amúgy is, az igazgató úgy néz Annusra, mintha angyalka lenne!
- De ez nem igaz! A csajnak mindenben benne kell lennie… Én úgy tudom, már a rendőrségen is volt…
- Hát én nem tudom… Én nem hinnék neki, az biztos. Na és Márkot büntetésből bezárták a suliba. Erre ő kiszökött az ablakon. Meg az idősebbek azt susogták, hogy ott volt a Dög Robi buliján. Hogy minek ment oda… Nem tudod véletlenül mi baja volt???
- Én? Honnan tudnám?
- Tudtommal itt maradtatok hógolyózni! És nem Te vagy a haverja?
Most az egyszer hallottam Laurát komolyan beszélni. És nem azt mondta, hogy a barátnője, hanem a haverja. Ez haladás… J Azt hazudtam, hogy nem tudom, mi van Márkkal, mert nem maradtam itt sokáig… És igazából nem is tudom, hogy mikor ért haza! Ha hazaért… Mert otthon az ágyon fetrengve hallgattam a mix CD-met. Nagyi elment az egyik szomszédasszonyhoz beszélgetni, hát hangosan ment a zene és nem figyeltem semmire azon kívül. Meg is fájdult a fejem, aztán eleludtam…
- Hé! Ritu, mi van veled?! Figyelj!
- Tessék?
- Kérdem, megvan- e a matek házid. Na?
- Hát… nincs. Kezdjünk bele, ameddig nem csönget.
...
Márkon látni lehetett a “szuper” kedvét. Nem is nagyon érdekelt, inkább kerültem. Meg ő is engem. Délután megint maradtam, de most Laura miatt. Segítettem neki az angolban. Amúgy is örülök, hogy nem kellett egy buszon mennem Márkkal. Nah, mindegy.
...
Mikor hazamentem, nagyi kérdezősködni kezdett.
- Szia, Rituskám! Mi újság a suliban?
- Szia! Hát… semmi érdekes…
- És tegnap? Mikor hazajöttem már aludtál.
- Jah, persze! El akartam mondani. Tegnap eléggé összebarátkoztam egy új sráccal a 3. -ból. Kornélnak hívják.
- Igen? Ilyen öreg fiúkkal barátkozol? – kacsintott felém nagyi.
- Jáj, nagyi! Nincs abban semmi rossz! Vagy igen?
- Ném… És mi újság Márkkal?
- Ööö… Talán jól van.
- Talán?
Egy kis csend…
- Nagyi, történt veled olyasmi, hogy rájöttél, valaki másképp szeret mint Te őt?
- Hát, amikor én fiatal voltam…
Utálom, ha így kezdi a mondatot, de most mégis érdekelt, mit fog mondani. Tehát hallgattam szó nélkül.
- Sokat jártunk nyáron dolgozni a gabonával. Egyik nyáron, körülbelül annyi éves lehettem, mint Te most, megismerkedtem egy szép legénnyel, aki ott dolgozott velünk. Tudom, hogy abban az évben volt 20 éves. Összebarátkoztunk. De én talán többre számítottam. Arról álmodtam, hogy ő lesz a férjem, de ez nem történhetett meg, mivel neki már volt felesége és 2 apró gyermeke. A következő évben is együtt dolgoztunk. De a legközelebbi nyáron már nem volt ott. Nagyon el voltam keseredve. Reménykedtem benne, hogy jövőre újra látni fogom, de nem úgy történt. Ezzel végleg elvesdztettem a reményt és sajnáltam, hogy nem mondtam meg neki, hogy másképp szeretem, mint ő engem. Hátha ő is szeretett? Nem tudom. De ha nem is, sokkal jobban éreztem volna magam, ha tudja. Azt sem tudom, él- e még, vagy sem.
- Ó, sajnálom…
- Semmi baj, kicsim! De ha az a valaki kimutatta, amit érez, már nyert! Gondolkozz el rajta, Te miképp szereted. Fontos- e neked. Ha nem, akkor is közöld vele, nehogy félreértsen! Vagy ha olyan helyzetben vagy, mint akkoriban én, mondd meg neki! Hidd el, jobb lesz. A mai világban már több lehetősége van az embernek. Használd ki!
- Köszönöm, hogy elmesélted. Mindjárt jobban érzem magam!
- Szívesen. Remélem, megfogadod a tanácsom!
- Akkor ugye nem baj, ha most elmegyek egy kicsit?
- Menj csak… De ne legyél sokáig! J Szia!
- Szia!
Ezzel elindultam. Felvettem a cipőt és a kabátot és mentem is ki. Nem messzire, csak a szemben álló házba. Bocsánatot kéne kérnem Márktól. Ha azt mondta is, felejtsük el, hogy meg akart csókolni, biztosan megörül, hogy nem haragszom rá. Hiszen megfogadtam a tanácsát! Elfelejtettem; nincs miért haragban lennem vele. Csak remélem, szóba áll velem…
...
Anyuja nyitott ajtót, de figyelmeztetett, hogy Márknak nincs jó kedve és van nála vendég. Ok, gondoltam magamban, nem baj. A szoba ajtaja be volt hajtva, ezért kopogtam, de rögtön ki is nyitottam. Micsoda??? Mit jelentsen ez? Hát amit láttam…
Folytatás!
Márk meg egy csaj ott falták egymást… Ez hihetetlen… Szó nélkül, ahogy bejöttem, ki is sétáltam a házból. Igaz, a folyosón már szaladtam. Gyorsan elköszöntem Márk szüleitől és elrohantam. Nem, haza nem megyek… Nagyinak nem mondhatom el… Csak elindultam az utcán és mentem… El voltam gondolkodva, vagyis inkább néztem a semmibe.
- Állj már meg, Rita! – kiabált utánam Márk. Nem hallgattam rá, csak mentem tovább, sőt inkább meggyorsult a járásom.
- Kérlek szépen, állj már meg! Előlem nem futhatsz el! – mondta Márk és ő is elkezdett szaladni. Aztán mikor utolért, megfogta a vállam és megállított. Nem néztem rá, csak álltam. Ő meg nem szólt semmit. Végül én törtem meg csöndet.
- Ne zavartassátok magatokat. Látod, hogy már el is mentem… Jah, észre sem vetted, hogy ott voltam!
Ő csak csendben állt tovább és a szememet fürkészte, de elfordultam.
- Látom, hamar gyógyulsz! De azért nem kellene a lányokat verned! – mondtam, vagyis szinte már kiabáltam.
- Miről beszélsz? Ja, igen, tudom már. Tudom, hogy már a te füledig is eljutott az információ… Ilyenekre persze mindjárt rájössz!
- Mi van? Eressz el! Én elnézést akartam tőled kérni, te meg…
- Még te legyél az szegény megbántott, mi! És én? – vágott a szavamba.
- Mit te? Látom egy pofon elég volt, hogy kiverd a mérged. Csakhogy ártatlan ember részére…
- Nem is voltál ott, nem is tudod, mi történt! És már a bolhából is elefántot csinálsz! – elengedett és megfordult. Lassú, nyugodt tempóval betért a házba…
Én pedig mentem tovább… Nem is tudom, hova. Egyszercsak a parkban találtam magam. Ott sétáltam, gondolkodtam… Most akkor mi van? Márk annyira fura… De tényleg… Amit nagyi mondott, az eléggé meghatott, mert hát… na… egyszerűen szomorú, hogy ilyen szerencsétlen volt… mármint nagyi… nah, ez értelmetlen, tudom… de remélem, hogy nagyapa pótolni tudta azt a nős szép legényt! Nagypapám pici koromban halt meg, szívrohamban. Talán 10 évvel volt idősebb nagyinál. Nem elmékszem rá, csak arra, hogy bajuszos ősz bácsi volt…
Nem tudom, hogy miért, csak a semmiből az az ötletem támadt, ahogy ott sétálgattam, hogy elmegyek Lauráékhoz. Igaz, messze van, a hosszú falu legvégén, de nem baj. Hívok nagyinak, ha ott leszek, hogy ne aggódjon.
...
Az bejárati ajtó előtt állok. Csengetek. Laura ajtót nyit majd bámul rám.
- Mi történt? – kérdezi.
- Mi történt volna? Beengedsz vagy sem?
- Hát persze, gyere… - és bementünk a szobájába és felhítam nagyit.
- Be kell vallanom, hogy igazad volt… - kezdtem a beszédet, mikor nagyi letette.
- Mivel kapcsolatban?
- Hát… Márkkal kapcsolatban.
- Miről beszélsz? Én nem mondtam semmit…
- Csak mindig célozgatsz. És igazad volt. Márk tényleg a “Hercegem”, ahogy Te hívod. Vagyis ő azt gondolja.
- Hm? Ezt nem teljesen értem…
Erre elmeséltem neki mindent. Vagyis hát csak a Márk - ügyet. Csak ámult – bámult… Nem modta azt, hogy “de én megmondtam”, hanem nagy csodálkozásomra így beszéltünk tovább:
- Na, nem szólsz rá semmit? – kérdeztem.
- Hát… meglepődtem… biztosan, hogy meg akart csókolni?
- Már csak nem vagyok hülye, hát még elnézést is kért!
- De az vagy, amiért nem hagytad.
- Mi??? Ugye csak viccelsz?! Én mondtam, hogy számomra csak ismétlem csak barát! Te mit tettél volna a helyemben?
- Biztosan csak barát? Szerintem csak bele vagy kavarodva a dolgokba… Átgondoltad már?
- Jah, hát persze! Hiszen nem mondtam, hogy tőle jövök.
- És mit akartál neki mondani? Szia Márk! Nem haragszom rád, úgyhogy töröld ki az egész ügyet az elmédből és ha nem megy szólj, hogy engem is ki szeretnél törölni…
- Te nem vagy normális. Ilyen szövegek csak neked jutnak eszedbe és nem nekem. Különben meg hát nem is tudom…
- Hát… Komolyan mondom, én a Te helyedben még ott a suli folyosóján gondoltam volna át, mit teszek… Esetleg, ha csak megjedtél, nem kellett volna elrohannod. Én a Te helyedben és személyedben megöleltem volna és kész. Akkor biztosan tudná, hogy nem haragszol rá és hogy meg szertnéd tartani az eddigi kapcsolatotokat.
- Csakhogy én nem így tettem…
- És megbántad, mi?
- Hát… Bárcsak én is olyan okos lennék, mint Te! – mondtam Launak.
- Én bárcsak úgy tudnám a suli dolgait, mint Te!
És már csak röhögtünk… J
AJÁNLOM AZ OLDALT
